Egyre sikeresebb az Európai Mobilitási Hét
2017-ben már kétszáznál is több hazai önkormányzat csatlakozott a közlekedés-környezetvédelmi szemléletformáló kampányhoz. Szeptember 16-22 között zajlott le az Európai Mobilitási Hét & Autómentes Nap
KÖZÖS ÚT, KÖZÖS JÖVŐ (szólt az idei kampány mottója)
„A szolgáltatási színvonal folyamatos fejlesztése mellett a hatékony és eredményes szemléletformálás segítheti leginkább a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. Az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap ezt az üzenetet hivatott eljuttatni Abodtól Zircig az ország minden részébe” – mondta Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az országos kampány Andrássy úti nyitó eseményén, az Európai Mobilitási Hét családi hétvégéjén.
A Mobilitási Hétvégére lezárt Andrássy utat Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója egy felkiáltójelhez hasonlította, amely egyrészt figyelmeztet arra, hogy egyetlen Földünk van véges, ezért megóvásra szoruló erőforráskészlettel, másrészt pedig közös cselekvésre szólít fel. „Az együttműködésnek nincs alternatívája, és szeretnénk megmutatni azt, hogy a főváros ebben élen jár” – mondta el megnyitó beszédében, hangsúlyozva: Budapest jelentős erőfeszítéseket tesz az elektromobilitásért és a környezet védelméért, azért, hogy a fővárost a fenntartható és környezetkímélő közlekedés jellemezze.
Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a magyarországi vasúti közlekedés hazai és uniós forrásokból finanszírozott elmúlt évekbeli fejlesztéseire hívta fel a figyelmet, kiemelve a már 123 darabos, FLIRT-motorvonatból álló flottát, az egyre gyorsabb ütemben megújuló járműparkot és vasútállomásokat, szolgáltatásokat.
Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója az elektromobilitás fontosságáról beszélve kiemelte: kulcskérdés, milyen forrásból állítjuk elő az elektromos áramot. „Egyértelmű, hogy az atomenergia és a megújuló energia együtt képes ezt a feladatot beteljesíteni.”
A résztvevő hazai önkormányzatok száma nemzetközi összevetésben is magasnak tekinthető, Magyarország mintegy 50 ország versenyében az elmúlt években kibérelte a dobogó harmadik fokát. A csatlakozó helyhatóságok és programjaik elérhetőek a http://www.mobilityweek.eu/2017-participants oldalon. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a programsorozat nemzeti koordinátoraként 70 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá 175 település programjaihoz, az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap megtartásához.
A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát közlekedés üzenetét. A programsorozat célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára, kerékpározásra, gyaloglásra ösztönözze.
Forrás:
- Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály
- Budapesti Közlekedési Központ
Link: Kétszáznál is több hazai település csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz
Hasonló bejegyzések
Szeptember 16-22 között zajlik az Európai Mobilitási Hé...
Rekordszámú település jelentkezett az idei mobilitási héthez. Számos program közül lehet válogatni az érdeklődőknek és az utazási kedvezményeknek is érdemes utánajárni.
Közösségi kerékpár és személygépkocsi után jön a robogó...
A Blinkee.city elektromos robogókkal az első budapesti közösségi robogó-megosztórendszer.
Szeged, avagy a magyar Amszerdam
A kerékpáros infrastruktúra fejlettségének köszönheti Szeged ezt az elnevezést. Az elmúlt húsz évben 5-ről 17 százalékra nőtt a kerékpárral közlekedők aránya az alföldi városban.
Mely városokban nem közlekednek majd autók?
Oslo, Madrid, Csengdu, Hamburg, Koppenhága, Párizs, Athén, London, Mexikóváros, Vancouver, New York.
Több vagy kevesebb? Érkeznek-e az import dízelautók?
Egyes hírek szerint eláraszthatják a magyar utakat a német használt dízelautók, más hírforrások szerint pedig nem kell ettől tartani. Milyen tapasztalatai vannak a JóAutók.hu-nak?
Városi közlekedés CO2 kibocsátásának csökkentése
Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF: International Transport Forum - OECD) közlekedési dekarbonizációs kutatási projektjéhez kapcsolódó kb. 20 perc alatt kitölthető kérdőív még elérhető.
Egyre sikeresebb az Európai Mobilitási Hét
2017-ben már kétszáznál is több hazai önkormányzat csatlakozott a közlekedés-környezetvédelmi szemléletformáló kampányhoz. Szeptember 16-22 között zajlott le az Európai Mobilitási Hét & Autómentes Nap
Metrópótló kerékpárok
Már 1 hónapja van lehetőség igénybe venni az M3-as metró vonalán a metrópótló kerékpárokat. A Magyar Kerékpárosklub számos hasznos javaslatot állított össze.
Elkezdődött az 1-es villamos meghosszabbítása
Az Etele térig történő meghosszabbítás kivitelezését 13 hónap alatt tervezik megvalósítani.
13 új gyűjtőállomás a MOL Bubi közbringarendszerben
Próbáltad már? Kétéves a fővárosi MOL Bubi. 2016 őszén már összesen 112 gyűjtőállomás és 1270 kerékpár várja a MOL Bubizni vágyókat.
A tömegközlekedés szerepe az áramtermelésben
A beérkező metrószerelvények fékezési energiáját hasznosítja az a kísérleti berendezés, amelyet a napokban helyeztek üzembe a bécsi U2-es metróvonal Hardeggasse megállójában.
GyőrBike rendszer - az első év tapasztalatai
A Smart City rendezvénysorozat 9. előadása keretében 2016. szeptember 20-án a győri közösségi kerékpár kölcsönző rendszer első éves üzemeltetési tapasztalatairól volt szó.
Kreatív pályázat 2016. június 30-ig
Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódik a kötöttpályás közlekedési módokat népszerűsítő egyéni, családi és csoportos kreatív pályázat 2016-ban.
Kerékpárosbarát szemléletformálás konferencia
2016. március 4-én 10-14 óra között zajlott le a a kerékpáros szemléletformálást szolgáló intézkedésekről, a kerékpáros fejlesztésekről és azok szakmai hátteréről tartott konferencia
Kerékpárosbarát Település és Munkahely pályázat
2016. április 2-ig lehet még beadni a pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által idén tizedik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Település vagy Kerékpárosbarát Munkahely címre.